Traumatikus élménynek nevezzük az olyan megrázó eseményeket, mint például egy közlekedési baleset vagy egy fegyveres támadás. Természetesen bizonyos szégyenteljes, vagy más módon megrázó negatív élmények is válhatnak traumatikussá, így a folyamatos csúfolás, kiközösítés az iskolában, a gyermekkori szexuális zaklatás, a lelki bántalmazás vagy elhanyagolás – de ide sorolhatók a fájdalmas, megalázó kórházi események, a munkavégzéssel kapcsolatos „élmények”, vagy éppen személyes veszteségek.
Az EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing) vagy szemmozgásos újra feldolgozás terápia születése egy véletlen megfigyelésnek köszönhető. Francine Shapiro, az amerikai pszichológusnő séta közben sötét gondolatokkal küzdött. Hirtelen azt vette észre, hogy miután szemei spontán módon ide-oda mozdultak, gondolatainak negatív érzelmi töltete drasztikusan csökkenni kezdett.
Az első kísérletekben néhány vietnami háborús veterán is részt vett, akik akkor már hosszú ideje kezelés alatt álltak a poszttraumás stressz szindróma miatt. Úgy tűnt, hogy amikor arra kérték őket, idézzék fel egy szörnyű esemény emlékét, s eközben szemüket ide-oda mozgassák, könnyebb volt visszagondolniuk a történtekre.
Shapiro első megfigyelései alapján úgy vélte, hogy itt főleg félelemcsökkenés (deszenzitizáció) történik. Később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy emellett különféle egyéb reakciók is fellépnek – például olyan kognitív jelenségek, mint a traumatikus eseménnyel kapcsolatos emlékképek, gondolatok spontán módosulása. Saphiro úgy gondolta, hogy ezek a változások leginkább az információfeldolgozás folyamatában érhetők tetten.
Információfeldolgozási rendszerünk az élményeket adaptív módon feldolgozza – ám ha ezt valami megzavarja, az rosszul feldolgozott, diszfunkcionális emlékezeti hálózatok létrejöttéhez vezethet. Az emocionálisan erősen megterhelő események az agy érzelmi egyensúlyát oly mértékben megzavarják, hogy a rájuk vonatkozó emlékek a hozzájuk tartozó gondolatokkal, emóciókkal és fiziológiai reakciókkal egyetemben mintegy „befagyott” állapotban tárolódnak az agyban. Ezek a hálózatok különböző információ-elemeket – érzékeléseket, képeket, hangokat, szagokat, ízeket, gondolatokat, érzelmeket, sőt testi reakciókat is – tartalmaznak, amelyek a történés pillanatában mind jelen voltak.
A szemmozgások hatására – az alvás REM-fázisához hasonló folyamat eredményeként – a „befagyott” emlékek újra szabaddá, ezáltal feldolgozhatóvá válnak.
Az EMDR az idők folyamán teljes értékű terápiás módszerré vált, amely nemcsak a klasszikus poszttraumatikus állapotokban, hanem majdnem minden pszichés probléma kezelésében segítséget tud nyújtani, amennyiben a problémák hátterében traumatikus élmények –azaz diszfunkcionálisan működő információs-emlékezeti hálózatok találhatók.
Az EMDR terápia abból indul ki, hogy a jelenben felbukkanó problémák korábbi tapasztalatokból erednek – feldolgozásukhoz tehát először megkeressük a hozzájuk kapcsolódó múltbeli történéseket, majd feltárjuk az ehhez az élményhez kapcsolódó egyéb történéseket is.
Ezt követően a jelenben fennálló, majd szükség esetén a jövővel kapcsolatos problémákat vesszük sorra és dolgozzuk fel.
A feldolgozás meghatározott lépésekből álló szigorú protokoll segítségével történik, melyet mindig a kliens szükségleteinek figyelembevételével, a terapeuta döntése alapján lehet csak alkalmazni. Az EMDR terápia nagyon szoros és bizalommal teli kliens-terapeuta együttműködést feltételez – és mindkettejük számára érzelmileg megterhelő munka, amely a terapeuta részéről hosszú felkészülést és nagy terápiás tapasztalatot igényel.
Az EMDR terápia nyolc fázisból álló eljárás, melynek célja a traumatikus emlék(ek) teljes feldolgozása, és új pozitív élmények beépítése, melyek elősegítik a beteg gyógyulását. Az EMDR terápiában a trauma feldolgozása során a páciens nem „kibeszéli” a problémáit, hanem a terapeuta megkéri a pácienst, hogy idézze fel teljes egészében a traumatikus eseményt (képpel, érzelmekkel, testérzetekkel), majd a terapeuta elterelő ingereket ad a betegnek, ezek lehetnek kétoldali szemmozgásokat kiváltó, vagy mindkét fülbe adott hang-, illetve kézen és lábon érintéses ingerek. Az ingerlési sorozatok alatt a terapeuta folyamatosan figyeli, és kérdezi a beteget az átélt élményekről. A feldolgozás végén a páciensek a korábbi megterhelő, fájó vagy akár félelmetes élmények helyett semleges vagy megkönnyebbülést hozó érzelmeket, érzéseket élhetnek át. A korábbi zavaró emlékek most már helyesen épülnek be a többi feldolgozott emlék közé, és elvesztik zavaró jellegüket a jelenben.
Magyarországon az EMDR viszonylag új terápiás eljárásnak számít, a Magyar EMDR Egyesület szakmai közösségébe tartozó szakemberek foglalkoznak ilyen terápiával.